Nem alkalmas atomfegyverek gyártására?
Észak-Korea könnyűvizes atomreaktort épített Jongbjonban
Befejeződtek egy könnyűvizes atomreaktor építési munkálatai az észak-koreai jongbjoni atomlétesítmény területén.
2012.11.15 08:18MTIA KBS dél-koreai állami televízió műholdfelvételekre hivatkozott.
A híradás szerint a reaktor fölé 22 méter átmérőjű, 40 méter magas kupolát emeltek, és véget ért a külső turbinacsarnok falainak a felhúzása. Szakértők ebből arra következtetnek, hogy befejeződött a 25-30 megawattos atomreaktor építése, amelyhez 2010-ben fogtak hozzá.
A felvételeken a Phenjan-Pukto tartománybeli Phungeri falu közelében lévő atomlétesítményben is intenzív munkálatok jelei láthatók egy vagy több alagúton, mivel az áprilisban készült fotókhoz képest jelentősen nagyobbak lettek ott a földhányások és homokkupacok.
"A felvételek alapján Szöulban nem zárják ki, hogy Phenjan bármikor végrehajthat kísérleti atomrobbantást vagy rakétaindítást" – közölte a KBS.
Észak-Korea és az Egyesült Államok 1994-ben megállapodást kötött, melynek értelmében Washington segítséget nyújt két 1000 megawattos könnyűvizes atomreaktor létesítéséhez, de a megállapodás 2006-ban meghiúsult, miután Phenjant megvádolták azzal, hogy atomfegyverkezési programot folytat.
Siegfried Hecker, a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium korábbi vezetője 2010 novemberében közölte újságírókkal Pekingben, hogy észak-koreai forrásokból értesült a könnyűvizes reaktor építéséről, amely épphogy megkezdődött, és több évig fog tartani.
Észak-Korea évek óta próbálkozott egy könnyűvizes atomerőmű építésével, amelyről azt állította, hogy békés célokat szolgálna, energiatermelésre használná.
Ez a fajta reaktor nagy valószínűséggel nem alkalmas arra, hogy atomfegyverek gyártására felhasználják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:04 A lángok közül mentették ki Süti cicát: a mentők még az idős macskát sem hagyták magára
- 16:36 Erős földrengés rázta meg Hawaiit
- 10:02 Civil nyomásra léphetnek: állandó ellenőrzés alá kerülhet a komáromi akkugyár
- 8:20 Gigarazzia Kaliforniában: több mint 300 gyermekmolesztálással gyanúsított személyt fogtak el
- 7:36 Lángba borították az ebolaközpontot Kongóban: pánik és káosz tört ki a járvány sújtotta térségben
- 6:11 Lángba borult a Starship: hatalmas robbanással ért véget a SpaceX újabb tesztrepülése - videók
- 22:04 Hegedűs Zsolt: még ebben a hónapban lesz új vezetője a vérellátónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


