Enyhülést szeretne a gázai konfliktusban
Obama beszélt Netanjahu és Murszi fejével
Barack Obama amerikai elnök szerda este telefonon beszélt Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel és Mohamed Murszi egyiptomi elnökkel. Közölte velük, hogy enyhülnie kell az ellenségeskedésnek az izraeliek és a Gázai övezeti palesztinok között - jelentette be a washingtoni Fehér Ház.
2012.11.15 06:16MTIIzrael aznap hadműveletet indított a Gázai övezetben katonai célpontok ellen, hogy megakadályozza az újabb palesztin rakétatámadásokat. A műveletet indító légicsapás megölte Ahmed al-Dzsabarit, az övezetet irányító radikális Hamász szervezet katonai szárnyának parancsnokát. A több mint ötven légicsapásban összesen legalább tíz palesztin halt meg, köztük két kisgyerek.
Obama arra kérte Netanjahut: Izrael tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy ne legyenek civil áldozatok, de elismerte Izrael jogát arra, hogy megvédje magát - civil lakosságát - a Hamász támadásaival szemben. Az elnök és a kormányfő "egyetért abban, hogy a Hamásznak abba kell hagynia Izrael támadását, és ebben az esetben enyhülhet a két fél közötti feszültség" - közölte az elnöki hivatal.
Obama ismét elmondta, hogy Izraelnek joga van az önvédelemre, amikor Murszi egyiptomi elnökkel beszélt. Murszit a Muzulmán Testvériség jelölte államfőnek, és az iszlámbarát mozgalom közel áll a Hamászhoz. Murszi is egyetért abban, hogy "a lehető legsürgősebben tenni kell a helyzet enyhüléséért" - közölte a Fehér Ház.
A kiéleződött izraeli-palesztin konfliktus miatt szerda éjjel sürgősen megtartott ENSZ biztonsági tanácsi ülésen Rijád Manszur palesztin ENSZ-nagykövet arra kérte a BT-t, hogy állíttassa le a Gázai övezet elleni izraeli hadműveletet. Izrael "közönséges stílusban és nyilvánosan dicsekszik azzal, hogy kitervelten öl meg palesztinokat". "Izrael háborús bűnöket követ el a palesztin nép ellen, ezt a nemzetközi közösségnek meg kell állítania" - olvasható Manszur közleményében, amelyet a zárt ülés közben adott ki.
Közleményt adott ki az ülés közben az amerikai ENSZ-nagykövet, Susan Rice is. Azt írta: "semmi nem igazolja azokat a támadásokat, amelyeket a Hamász és más terrorszervezetek követnek el az izraeli nép ellen".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


