Az ukrán igazságügy-miniszter szerint
Timosenkót nem állítják erővel bíróság elé
Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt nem fogják erővel bíróság elé állítani, ha nincs olyan egészségi állapotban, hogy részt vegyen a tárgyaláson - mondta szerdán újságíróknak Olekszandr Lavrinovics ukrán igazságügyi miniszter.
2012.11.14 19:42MTIA miniszter kijelentette: semmi olyat nem tesznek az ellenzéki vezetővel, ami egészségi állapotának további romlásához vezethet. Ugyanakkor megjegyezte: megvannak a megfelelő jogi normák, amelyek biztosítják, hogy megjelenjen a tárgyalóteremben a beidézett személy, ha nincs egészségi akadálya a tárgyaláson való részvételének.
A hét elején immár tizedik alkalommal napolták el Julija Timosenko perét a harkivi bíróságon, mivel a volt kormányfő rossz egészségi állapotára hivatkozva ismét nem jelent meg. A vád képviselői arra kérték a bíróságot, hogy találjon végre jogi eszközt, amellyel Timosenko a tárgyaláson való megjelenésre kényszeríthető.
A gerincbántalmai miatt börtönkórházban fekvő politikus az október 28-i parlamenti választások óta éhségsztrájkot folytat az ellenzék szerint elkövetett választási csalások elleni tiltakozásul. Egyelőre az ellenzéki pártok vezetői sem tudták meggyőzni arról, hogy fejezze be az éhségsztrájkot.
Az orosz-ukrán gázmegállapodás aláírása miatt hivatali visszaélés vádjával már jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélt volt kormányfőt a harkivi perben azzal vádolják, hogy az 1990-es évek második felében az Ukrán Egyesített Energiarendszerek vezetőjeként adócsalást és sikkasztást követett el.
A vád kezdeményezte korábban, hogy Julija Timosenko a börtönkórházban maradva videokonferencia útján vegyen részt a tárgyaláson, ám a volt kormányfő ezt is egészségi állapotára, illetve folyamatos gyógykezelésére hivatkozva elutasította, a hatályos törvény szerint pedig erre beleegyezése nélkül nem kötelezhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


