Rajtaütésszerűen
Rendőröket mészároltak le kenyai marhatolvajok
Negyvenkét rendőrt öltek meg rajtaütésszerű támadásukban kenyai marhatolvajok.
2012.11.12 18:19MTIHétfőre virradóra a rendőrség még azt közölte, hogy harminc rendőr halt meg a hétvégi mészárlásban az ország északi részén, Samburu körzetében. A rendőrség a turkana törzsből való marhatolvajokat vett üldözőbe, akik október végén megtámadták a rivális samburu törzs egyik faluját, és megöltek 13 embert. A rendőrségi hajtóvadászat idején a rablóbanda szombaton rajtaütött egy teherautón, amely mintegy ötven rendőrt szállított. A támadók a rendőrökre lőttek.
Helyi lakosok szerint az összetűzések még vasárnap is folytatódtak. A nevének elhallgatását kérő rendőrtiszt szerint hétfő délután további rendőrök holttestére találtak rá. "Soha nem veszítettünk el ennyi rendőrt" - mondta. A helyi lapok szerint ilyen brutális támadást nem érte a kenyai rendőrséget azóta, hogy az ország 1963-ban elnyerte függetlenségét. Katoo Ole Metito belügyminiszter fogadkozott, hogy a kormány addig nem nyugszik, amíg minden gyilkos marhatolvajt nem állít bíróság elé.
A turkanai marhatolvajok a samburu törzstől lopták el a lábasjószágot. A két közösség között gyakoriak az összetűzések, a elsősorban a legelők és a vízlelőhelyek ellenőrzéséért folyik a harc köztük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


