Az amerikai elnök régióban folytatott tárgyalásai
Obama Thaiföldre, Mianmarba és Kambodzsába látogat
Barack Obama amerikai elnök november 17-20. között Bangkokba, Rangunba és Phnompenbe látogat.
2012.11.09 14:52MTIA szóvivő közleménye szerint az újraválasztott elnök Bangkokban a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 180. évfordulója alkalmából találkozik Jinglak Sinavatra miniszterelnökkel és újból megerősíti a két ország szövetségét.
Mianmarban Thein Szein elnökkel és a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezetővel találkozik majd, és "beszédet tart a civil társadalomnak a Burmában zajló demokratikus átmenet bátorítása érdekében".
Kambodzsában Obama rész vesz majd a kelet-ázsiai országok csúcstalálkozóján, és találkozik a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) vezetőivel.
A kommüniké szerint az amerikai elnök a régióban folytatott tárgyalásai során regionális és globális érdeklődésre számot tartó kérdések széles körét fogja érinteni, egyebek között azt, hogy hogyan lehet serkenteni a gazdasági fellendülést és a munkahelyteremtést a kereskedelem és a partneri kapcsolatok megerősítése, az energetikai és biztonsági együttműködés, az emberi jogok és a közös értékek révén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


