Kínával szemben
Szigetvita - Japán felülvizsgálná az amerikai-japán védelmi irányelveket
Tokió minél hamarabb felül akarja vizsgálni az amerikai-japán védelmi együttműködési irányelveket, hogy a két szövetséges ország felkészüljön Japán délnyugati szigeteinek védelmére Kínával szemben - közölte Morimoto Szatosi japán védelmi miniszter pénteken.
2012.11.09 11:12MTIAz irányelvek módosítására elsősorban Kína növekvő tengeri hadereje és a régióban végzett egyre gyakoribb manőverei miatt van szükség - közölte a védelmi miniszter. Emellett a terrorizmus és a kiberbűnözés jelentette fenyegetésre is jobban fel kell készülnie a két országnak - tette hozzá.
Az amerikai-japán közös védelmi irányelvek jelenleg elsősorban a Koreai-félszigeten bekövetkező esetleges válsághelyzetek kezelését foglalják magukban, más regionális veszélyforrásokra nem terjednek ki.
A tárgyalások előkészítése érdekében Morimoto pénteken Washingtonba küldte helyettesét, Nagasima Akihiszát.
A japán-kínai viszony egy kelet-kínai-tengeri szigetcsoport hovatartozásával kapcsolatos vita miatt mérgesedett el. Az elmúlt hetekben mindennapossá váltak a kínai őrjáratok a Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert szigetek parti vizein, amelyek Tokió fennhatósága alá tartoznak, de Peking is megáénak tartja őket.
Habár Washington hivatalosan nem foglal állást a szuverenitási kérdésben, amerikai tisztviselők korábban leszögezték, hogy a vitatott terület a japán-amerikai védelmi szövetség hatálya alá tartozik, azaz a Japánban több mint ötvenezer katonát állomásoztató Egyesült Államok kötelezettséget vállal a szigetek fegyveres védelmére.
Kapcsolódó írások:
- Ismét kínai hajók hatoltak be japán felségvizekre
- Térképszoftver-gyártóknál tiltakozik Dél-Korea szigetnevek miatt
- Japán hajókat utasítottak ki kínai őrhajók a vitatott vizekről
- Szigetvita - békülésre szólított fel az amerikai külügyi államtitkár
- Erősíti a vitatott szigetek védelmét Japán
- Szigetvita - a japán autógyártók felére csökkentik kínai termelésüket
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


