USA 2012
Újraválasztották a képviselőház magyar származású tagját
Újraválasztották kedden az amerikai képviselőház egyetlen magyar származású tagját, Andy Harrist.
2012.11.07 08:03MTIA republikánus Harris Maryland 1-es választókörzetében a szavaztok 16,4 százalékának összesítése alapján fölényesen, 64,6:31,7 százalék arányban győzött demokrata ellenfelével, John LaFerlával szemben. Harris eredeti demokrata kihívója, Wendy Rosen szeptemberben egy botrány miatt - állítólag 2008-ban Marylandben és Floridában is szavazott - visszalépésre kényszerült.
A magyar származású politikus most azt a LaFerlát győzte le, aki a demokrata előválasztáson vereséget szenvedett Rosentől. Az 55 éves Andy Harris apja Miskolcon volt altatóorvos, anyja, Galícia ukrajnai részéről származik. A képviselőnek három fivére van. Harris altatóorvos, ebben a minőségében, a haditengerészet kötelékében részt vett az első iraki háborúban.
A 2010-es novemberi, félidős választások nagy republikánus hullámával került be a szövetségi képviselőházba új munkahelyek létrehozásának és a szövetségi költekezés visszafogásának jelszavával. Tom Lantos 2008-ban bekövetkezett halála után ő az egyetlen magyar származású honatya az amerikai törvényhozásban. "Azt a konzervatív filozófiát vallom magaménak, amely szerintem a republikánus párt fősodrát jelenti" - vallotta politikai meggyőződéséről az MTI-nek 2011 márciusában adott interjújában a képviselő.
Harris ellenezte a Barack Obama elnök által bevezetett egészségbiztosítási reformot, amely szerinte nagyobb állami beleszólást jelent, ami megítélése szerint csakúgy, mint a gazdaság legtöbb területén, nem vezet ahhoz, hogy az állampolgárok jobb terméket kapjanak. A magyar kormány már azelőtt felvette vele a kapcsolatot, hogy a képviselő a most leköszönő, 112. kongresszusban letette a hivatali esküt. Andy Harris tagja az amerikai kongresszus magyar caucusának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


