Cicit vagy életet!
Új rablási technika: pucér mellüket nyomják az áldozat arcába
Sajátos módszert választott egy vietnami nőkből álló bűnszövetkezet mások értéktárgyainak jogosulatlan megszerzéséhez, a lányok a mellüket használják.
2012.11.04 08:33Konrád - ma.huMalajziában a boltosok és utcai árusok egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy egy csapat Vietnámból érkezett nő úgy fosztja ki a vásárlóikat, hogy megvillantják fedetlen keblüket, majd kihasználják az áldozatok döbbenetét és elmenekülnek.
“Gyorsan lekapta a felsőjét, ami alatt nem volt melltartó. Majd azt kiabálta “erőszak”, ami az őt üldöző férjemet teljesen sokkolta” - mesélte el Chow Kwai Chet utcai árus, mi történt azután, hogy a nők ellopták egyik vásárlója pénztárcáját.
Egy másik elmondta, hogy a nők többnyire három-négyfős csoportokban vadásznak áldozataikra, és vélhetően egy nagyobb bűnszövetkezet tagjai. A boltos kollégáival már átadott három fülön csípett vietnámi nőt a rendőrségnek, akiket lopáson kaptak. “Sajnos a rendőröknek el kellett engedniük őket, mert az ellopott tárgyak nem voltak náluk” - tette hozzá a férfi.
Khor Vhoon Seong a piaci árusok szövetésének elnöke elmondta: a nők csak a készpénzre utaznak, a hitelkártyákat nem viszik magukkal. “Később eldobják a pénztárcákat és retikülöket.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


