Diplomáciai források szerint
Kína tárgyalna Japánnal a vitatott szigetek megosztásáról
Kína egyeztetéseket kezdeményezett Japánnal a két ország által vitatott kelet-kínai-tengeri szigetek körüli vizek megosztásáról és közös használatáról.
2012.11.02 10:35MTIKínai és japán diplomaták szerint a tárgyalások előfeltétele Peking részéről, hogy Tokió elismerje a területi vita létét a japán ellenőrzés alatt álló, de Kína által magáénak tartott szigetekkel kapcsolatban. Korábban a japán külügyminiszter azt mondta, nincs szó területi vitáról, a Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert szigetek egyértelműen Tokió fennhatósága alá tartoznak. A két fél a közelmúltban többször egyeztetett a kérdésben miniszteri és államtitkári szinten, de álláspontjaik mindeddig nem közeledtek.
Szintén pénteken Noda Josihiko japán miniszterelnök azt ígérte: megpróbálja enyhíteni a feszültséget a két ország között, amely egyre nagyobb gazdasági kárt okoz a japán cégeknek. "Erőfeszítéseket fogok tenni a (vita) lecsillapítása érdekében (…) Meg kell akadályoznunk, hogy az ügy negatív hatással legyen kétoldalú kapcsolatunk egészére" - mondta a kormányfő japán újságíróknak.
A szigetvita miatt jelentősen csökkentek a japán cégek kínai eladásai az elmúlt két hónap során, visszafogva a szigetország egyébként is romló gazdasági kilátásait. Ugyanakkor a közeledési kísérletek ellenére a szigetek környékén folytatódtak az incidensek a japán és a kínai hajók között, miután pénteken sorozatban a tizennegyedik napon járőröztek kínai hajók a terület közelében. A hat őrhajó a szigetek parti vizeire is belépett, amit Japán államterülete részének tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06