Választások után
Ukrajna: lehet, hogy nem kell koalíciós partner a kormánytöbbséghez
Nem kizárt, hogy a Régiók Pártja anélkül is megszerzi a kormánytöbbséget, hogy koalícióra kellene lépnie a vasárnap Ukrajnában megtartott parlamenti választások nyomán a törvényhozásba bejutó másik négy párt valamelyikével - írta szerdai elemzésében a Korreszpondent.
2012.10.31 15:59MTIAz ukrán hírportál számításai szerint a Régiók Pártja listán 70-72 mandátumot szerezhet meg, egyéni jelöltjei pedig 115-118 választókerületben győzhetnek. E szerint akár 190 fős is lehet a Régiók pártjának frakciója az új parlamentben. Az előzetes eredmények alapján csatlakozhat még hozzájuk a kormánytöbbség megalakítása érdekében körülbelül 30 független, vagy egyéb párt színeiben egyéniben mandátumot szerző képviselő, köztük az Egységes Centrum Kárpátalján győztes három jelöltje, a pártot vezető Viktor Baloha eddigi katasztrófavédelmi miniszter, fivére és unokatestvére, valamint Volodimir Litvin házelnök és az általa vezetett Néppárt egy egyéni körzetben nyertes tagja.
Ahhoz pedig, hogy meglegyen a 450 fős parlamentben a legalább 226 főnyi többség, elég még hat képviselőt átállítaniuk magukhoz az ellenzékből. Megfigyelők nem zárják ki, hogy a kormánytöbbség megalakítása érdekében annyi ellenzéki ülhet át a Régiók Pártjának frakciójába, amennyi ehhez szükséges.
A Korreszpondent emlékeztetett: a független Ukrajnának csak az első parlamentjében volt egypárti többség: 1992-1994 között, amikor a Kommunista Párt képviselőcsoportjának 239 tagja volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


