Több milliárd rubel
Korrupciós botrány az orosz védelmi minisztériumban
Házkutatást kezdett az orosz szövetségi nyomozóhatóság csütörtökön a védelmi minisztérium ingatlankezelő hivatala, az Oboronszervisz moszkvai irodáiban egy több milliárd rubeles korrupciós ügy miatt - közölte a hatóság szóvivője.
2012.10.25 10:47MTIA védelmi minisztérium központi épületében lévő irodákban reggel óta kutatnak a Szövetségi Nyomozó Bizottság katonai részlegének munkatársai. Közben bejelentették, hogy egyszerre öt büntető eljárást indítottak az Oboronszervisz által kezelt ingatlanokkal, földterületekkel és tulajdoni részesedésekkel kapcsolatban elkövetett visszaélések miatt.
Vlagyimir Markin, a szövetségi nyomozóhivatal szóvivője azt mondta, hogy az Oboronszervisz tisztségviselői kiválasztották a tárca legértékesebb ingatlanjait, amelyekbe a költségvetésből nagy összegeket fektettek be, majd az értéküknél lényegesen olcsóbban eladták azokat a hivatalukkal kapcsolatban álló vállalkozásoknak.
Az elsődleges értékelések szerint a csalás elkövetői nyolc ingatlan törvénytelen eladásával több mint hárommilliárd rubel (körülbelül 21 milliárd forint) kárt okoztak a védelmi minisztériumnak - mondta a szóvivő.
A házkutatás hírére Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter is a helyszínre sietett, de sem ő, sem a tárca más képviselői nem nyilatkoztak az ügyben.
Az Oboronszerviszhez kilenc katonai vállalat tartozik. 2011-ig Szergyukov - aki 2007 óta irányítja a védelmi tárcát - állt az igazgató tanács élén.
Kapcsolódó írások:
- Korrupció vádjában bűnösnek találták a volt brazil államfő társait
- Harminc rendőrt mentettek fel Marseille-ben
- Cseh miniszterhelyettest tartóztattak le korrupció vádjával
- Felfüggesztetettet kapott a volt izraeli kormányfő
- Hunvaldék az újabb perben is tagadták bűnösségüket
- A szlovákoknál a közszféra a legkorruptabb
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


