Rejtett kamerákkal figyelik
Timosenko inkább visszamenne a börtönbe
Julija Timosenko volt kormányfő pénteken hivatalosan kérvényezte, hogy függesszék fel kórházi kezelését, és vigyék vissza a börtönbe, mert törvénytelen módon rejtett kamerákkal készítenek felvételeket róla a kórteremben.
2012.10.19 18:33MTIA 2009-es orosz-ukrán gázmegállapodás aláírásáért hétéves börtönbüntetésre ítélt, gerincpanaszai miatt a börtön kórházában ápolt exkormányfő levelet írt Viktor Janukovics elnöknek, amelyben azzal vádolja az ukrán államfőt, hogy az ő utasítására helyezték el a rejtett kamerákat a kórtermében. A levélben - amelyet védője, Szerhij Vlaszenko hozott nyilvánosságra az ukrán sajtóban - Timosenko azt állítja, hogy bekamerázták még a fürdőt és a mellékhelyiséget is, továbbá felvételeket készítenek az ügyvédeivel folytatott bizalmas beszélgetéseiről.
A rejtett kamerák létezéséről állítása szerint a vele rokonszenvező kórházi dolgozóktól szerzett tudomást. "Itt nem gyógyítanak, hanem megnyomorítanak" - jelentette ki Timosenko, hangsúlyozva, hogy inkább lemond a gyógykezelésről, és visszatér a börtöncellába, minthogy éjjel-nappal kamerákkal figyeljék, amelyek felvételei felkerülnek az internetre. A harkivi börtön vezetése tagadja, hogy rejtett kamerák lennének az ellenzéki politikus kórtermében.
Ugyanakkor a napokban megjelent az interneten egy csaknem kétperces vágott film, amelyen Timosenko látható, ahogy a kórházban az idejét tölti: járókeret segítségével járkál a kórteremben, pakolgat a szekrényekben, asztalhoz ül, és orvosi felügyelet mellett tornagyakorlatokat végez. A filmhez fűzött kommentárban a felvételek készítői kétségbe vonták Timosenko betegségét. A volt miniszterelnök leszögezte, hogy a vágott film 90 százalékban hamisítvány, különösen az a rész, amelyben gyógytornázás közben látható. Eközben a volt kormányfő kezelésében részt vevő berlini Charité klinika orvosai honlapjukon kijelentették, hogy Timosenkót a börtönkórházi körülmények között lehetetlen megfelelően ellátni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


