Az amerikai külügyminisztérium volt a felelős?
A bengázi amerikai konzulátus CIA-központként működött
A szeptember 11-én megtámadott bengázi épületegyüttes részben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) nyújtott fedelet.
2012.10.11 23:30MTIKorábban amerikai lapok már megszellőztették, hogy az "amerikai konzulátusként" megjelölt épületből CIA-ügynökök tucatját evakuálták, de részleteket a washingtoni kormányzat kérésére nem közöltek. Szerdán azonban a nyilvános meghallgatáson az ellenzéki republikánus képviselők faggatózásaira külügyi tisztviselők elismerték, hogy "más kormányzati ügynökség" emberei is voltak az épületben. Washingtoni szóhasználatban ez a CIA-re utal.
A líbiai támadás következtében négy amerikai életét vesztette, köztük - füstmérgezés miatt - Christopher Stevens nagykövet is.
A republikánus képviselők eredetileg arra akartak kilyukadni, hogy az amerikai külügyminisztérium volt a felelős az diplomaták haláláért, mert nem gondoskodott megfelelő biztonsági feltételekről. A meghallgatás során azonban kiderült, hogy valójában a CIA-t terheli felelősség. Mire a meghallgatást vezető bizottsági elnök zárt ülést rendelt el, már késő volt: addigra a titok már lelepleződött.
http://www.washingtonpost.com/opinions/dana-milbank-letting-us-in-on-a-secret/2012/10/10/ba3136ca-132b-11e2-ba83-a7a396e6b2a7_story.html
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


