Rosszul alakulnak az események
A török hadsereget fokozott harckészültségbe helyezték
Fokozott harckészültségbe helyezték a török fegyveres erőket csütörtöktől.
2012.10.11 13:18MTI"Ankara és Damaszkusz viszonyában a legrosszabb forgatókönyv szerint alakulnak az események", a NATO folyamatosan elemzi a török-szíriai határon kialakult helyzetet - jegyezte meg az ITAR-TASZSZ tudósítójának nyilatkozó, meg nem nevezett európai diplomata. A hírügynökség felidézi, hogy a hét elején a török légierő huszonöt F-16-os vadászgépet telepített a szíriai határ térségébe. A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) egy munkatársa a tudósítónak csütörtökön azt mondta, Törökország arra készül, hogy repüléstilalmi övezetet hozzon létre Szíria északi körzetei felett, kiszorítva onnan a szíriai kormány légierejét.
"Ebből a szemszögből érdemes vizsgálni a légierő jelentős kötelékeinek a szíriai határhoz történt települését, csakúgy mint a Moszkva és Damaszkusz között közlekedő A320-as típusú szíriai polgári repülőgép szerdai incidensét" - tette hozzá. Török közlés szerint - amelyet orosz fegyverszállítói források cáfoltak - rakéta- és adóvevő-alkatrészek lehettek annak a szíriai gépnek a csomagterében, amelyet szerdán kényszerített leszállásra a török légierő.
A repülőgép később folytathatta útját a lefoglalt eszközök nélkül. Az elmúlt héten a török tüzérség szinte minden nap lőtte Szíria határ menti területeit. Egy másik londoni elemzőközpont szakértője szerint nem zárható ki, hogy Törökország egy tíz kilométer széles folyosót szeretne létrehozni Szíria területén, hogy ott táborokat létesítsen a szíriai menekültek befogadására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06