Ha folytatódnak az átlövések
A török vezérkari főnök erőteljesebb visszavágással fenyegetőzik
A török vezérkari főnök az eddigieknél erőteljesebb válaszcsapással fenyegette meg szerdán Damaszkuszt arra az esetre, ha folytatódnak a török területet érő szíriai átlövések.
2012.10.10 11:48MTI"Válaszoltunk az eddigi szíriai lövésekre. Ha ezek folytatódnak, akkor még erőteljesebben fogunk reagálni" - jelentette ki Necdet Özel tábornok, amikor több katonai parancsnokkal közösen ellátogatott a szíriai határhoz közel fekvő Akcakale faluba. A helységben október 4-én - feltehetőleg célt tévesztő - szíriai tüzérségi lövedékek becsapódása öt polgári személy halálát okozta. A török tüzérség erre is több lövéssel válaszolt. Özel szerint a török megtorló akciók "jelentős kárt" okoztak Szíriában, de nem részletezte, hogy milyen jellegűeket.
Az Akcakalét érőlövések óta a török hadsereg a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők állásait célba véve válaszol minden egyes olyan szíriai belövésre, amely török területet ér. Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára a tagországok védelmi minisztereinek keddi brüsszeli tanácskozása előtt újságírókkal találkozva méltatta az ankarai kormányt, amiért visszafogottságot tanúsít "a teljesen elfogadhatatlan szíriai támadások megtorlásában", valamint e magatartás folytatására és a konfliktus kiszélesedésének elkerülésére kérte a szintén tag Törökországot.
"Törökországnak joga van megvédeni magát a nemzetközi jog keretein belül, és szükség esetén a NATO szolidaritására is számíthat" - szögezte le. A Dogan török hírügynökség szintén kedden jelentette, hogy a török légierő további huszonöt F-16-os vadászgéppel erősítette meg az ország déli részén lévő Diyarbakir légi támaszpontját, a határ menti Hatay és Sanliurfa tartományokba pedig újabb páncélos alakulatokat vezényeltek. A Cumhuriyet című ellenzéki lap értesülése szerint pedig a török kormány és a hadsereg "minden eshetőségre" felkészülve ötpontos tervet dolgozott ki, amelyben szóba jön a légierő és a szárazföldi erők bevetése is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


