Új stratégia

Törökország már "keményebb" külpolitikai vonalat követ

A török miniszterelnök új stratégiára váltott át: a "szelíd erő" elvét feladva az utóbbi időben már keményebb külpolitikai vonalat követ.

_{2012.10.10 11:34MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Ez egyaránt érvényes a szíriai konfliktushoz való hozzáállására és az Európai Unióval szembeni török álláspontra - írta elemzésében a Die Welt hamburgi napilap. Recep Tayyip Erdogan múlt pénteki beszédében arról beszélt, hogy hazája "közel került a háborúhoz". Egyúttal leszögezte: a török csapatok összevonása a szíriai határ mentén, valamint a parlamenttől kapott felhatalmazás szíriai területre történő bevonulásra nem blöff. "Allah segítségével hamarosan szabad lesz a szíriai nép" - hangoztatta. Ankara ezzel verbális síkon máris fokozta a háború hevességét. 

Emlékezetes, hogy júniusban igencsak harcias hangok hallatszottak a török fővárosból, miután a szíriai légvédelem lelőtt egy török vadászgépet, amely az arab ország légterébe "tévedt". Ezután Törökország megerősítette a szíriai határ mentén állomásozó alakulatait. A múlt héten a török haderő többször aknavetőkkel lőtt szíriai célpontokat, miután először szerdán, majd szombaton szíriai területről kilőtt aknagránátok csapódtak be török területen. A szerdai belövés öt török polgári személy életét oltotta ki, a szombatinak nem voltak áldozatai. A török vezérkar közölte: az aknagránát becsapódása nem minősült 

Törökország elleni támadásnak, így nem jelent okot a háborúra. Ez nem igazán megnyugtató, hiszen a szekuláris felfogású hadsereg politikai értelemben nem barátja az iszlamista gyökerű ankarai kormánynak. Ha pedig a vezérkar úgy gondolja, hogy nyilvánosan állást kell foglalnia egy esetleges háború ellen, az annak a jeleként is értelmezhető, hogy a hadsereget aggasztják az Erdogan-kormány tervei. Egyelőre nem úgy néz ki, hogy a török hadsereg be akarna vonulni Szíriába. Egy ilyen lépés feltételezné a török külpolitika radikális megváltozását, továbbá a NATO bevonását, amelyre semmiféle jel nem utal. 

Ahmet Davutoglu külügyminiszter ismételten leszögezte, hogy egy katonai intervenció "csak szövetségeseinkkel karöltve" jöhetne szóba. Az egyoldalú beavatkozás kockázatai igen nagyok: a török csapatok nemcsak szíriai egységekkel tűznének össze, hanem iráni, illetve Irán által irányított szíriai erőkkel is. Szíria esetleg széthullana, a kurdok lakta északi terület önállósodna. Belpolitikai síkon is kockázatos volna az intervenció: a török lakosság 70 százaléka ellenzi, hogy hazája belekeveredjen a szíriai konfliktusba.

Ankara dilemmája abban áll, hogy a passzivitás éppen olyan kockázatos, mint a beavatkozás. A török külpolitika célja huzamosabb ideje az, hogy Törökországot regionális hatalomként pozícionálja. A jelszó eleinte a "nulla probléma a szomszédokkal" volt. Ezt Davutoglu találta ki, azzal a céllal, hogy hazája fontos és pozitív erőként tűnjön fel az EU szemében (ahová akkoriban Ankara csatlakozni szeretett volna). Másrészt a "szelíd erő" jelszavával próbálta növelni Törökország befolyását a térségben. Harmadszor pedig a keleti irányú expanzióval akarta lendületbe hozni a török gazdaságot. 

Az "arab tavasz" alaposan felforgatta ezt a stratégiát. Rendre megbuktak azok a rezsimek, amelyekkel Ankara korábban szorosabbra fűzte kapcsolatait: Kadhafi Líbiája, Mubarak Egyiptomja - és hamarosan talán Aszad Szíriája is. Azé a politikusé, akit Erdogan nem is olyan régen még "testvéremnek" nevezett. Ankarában sebtében új stratégiát dolgoztak ki, amelynek lényegét Davutoglu "a török befolyás maximálásának" nevezte. 

A törökök nekiláttak, hogy a legjobb barát színében tüntessék fel magukat azoknak az erőknek a szemében, amelyek nemrég még halálos ellenségei voltak Ankara "legjobb barátainak": Kadhafinak és Mubaraknak. Mivel a tekintélyuralmi rezsimek elleni arab felkelések élén kezdetben nem iszlamista, hanem inkább szekuláris erők álltak, Erdogan figyelemre méltó beszédet mondott Kairóban. Ebben arról szónokolt, hogy Törökország elsősorban szekuláris, Nyugat-barát ország.
 
Egyidejűleg élesebb hangot ütött meg Izraellel szemben, ami mindig kedvező visszhangra talál a Közel-Keleten. Idővel azonban mind Líbiában, mind Egyiptomban az iszlamisták javára billent a mérleg. Erdogan ezért sietett értésre adni, hogy kairói kijelentését a "szekularizmusról" félreértették, illetve félrefordították. A török "nagyhatalmi politika" szakítópróbája azonban Szíria. Már amikor Ankara nagyon akarta az EU-tagságot, akkor is jó pontokat akart szerezni Szíriában. 

Ezért próbált közvetíteni Izrael és Szíria között. A békekötést célzó erőfeszítései már-már célegyenesbe fordultak, ám ekkor jött a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva. Az akkori csalódásból táplálkozik Erdogan máig tartó haragja Izrael ellen. A szíriai polgárháború jól mutatja a török nagyhatalmi álmok eltúlzott voltát - mutatott rá a Die Welt. Davutoglu másfél éve hajtogatja, hogy Törökország megkérdezése nélkül senki sem tehet semmit a Közel-Keleten.

Ehhez képest viszont az úgynevezett "nagyhatalom" másfél éve képtelen rendet teremteni a közvetlen szomszédságában. Előbb demokratikus reformokra próbálta rávenni Aszadot, majd arra, hogy mondjon le. Miután egyik sem következett be, a lázadók széthúzó erőit próbálta összekovácsolni. Ez sem sikerült. A kudarcok láttán Ankara belátta, hogy "szelíd erővel" nem tudja valóra váltani nagyhatalmi álmait: ideje az asztalra csapni. Diplomáciai síkon már régóta zajlik ez a folyamat.
 
Ennek jele volt a szakítás Izraellel, az, hogy török nyomásra visszavonták Izrael meghívását a májusi NATO-csúcsra, és hogy Ankara levegőnek nézte az EU-t a jelenlegi ciprusi EU-elnökség alatt. Kérdés, hová vezet ez az út. Erdogan nemrég vázolta hatvan évre szóló elképzelését. Abban egy szó sem esett az EU-ról, annál több egy török-muzulmán tengelyről, az iszlám világ átrendeződéséről - török minta alapján.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter