Erőszak
Megpróbálták kirabolni a solymári MagNet bankot
Néhány órán belül elfogták a solymári bankrablót.
2025.06.16 16:48ma.huSikeres rendőri akció eredményeként néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki hétfő reggel próbált meg kirabolni egy bankfiókot Solymáron – erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozók a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével léptek akcióba, az ügy részleteiről szerdán tartanak sajtótájékoztatót.
A hétfői események során a Várhegy utcában található MagNet Bank fiókjában jelent meg egy maszkos férfi nem sokkal reggel 9 óra előtt. A Tények információi szerint az elkövető egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a bank egyik alkalmazottját, és pénzt követelt. A biztonsági rendszer azonban meghiúsította a próbálkozást: az időzáras kasszát az ügyintéző nem tudta kinyitni.
A férfi még megpróbált egy másik pultnál is pénzhez jutni, sikertelenül. Végül zsákmány nélkül menekült el a helyszínről.
A bank közleményben reagált az esetre, megerősítve, hogy az incidens során nem történt személyi sérülés vagy anyagi kár. Kiemelték: fiókjaikban a biztonság kiemelten fontos, a pénztárak időzáras rendszere pedig hatékony védelmet nyújt a hasonló támadásokkal szemben.
„A mostani eset is jól mutatja, hogy a modern biztonságtechnikai megoldások képesek megelőzni vagy ellehetetleníteni a bűncselekményeket” – fogalmaztak.
A rendőrség a részletesebb információkat a szerdai sajtótájékoztatón ismerteti. Az ügy vizsgálata folyamatban van.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 Cicciolina tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06