Éppen felszállt az iskolabuszra
Kis híján megölték a tálibok az ellenük kampányoló blogger kislányt
Meglőtték és súlyosan megsebesítették kedden Pakisztánban a tálibok azt a 14 éves kislányt, aki nemzetközi hírnévre tett szert a tálibok rémtetteit bemutató és elítélő blogjával.
2012.10.09 15:57MTI"Malala Juszufzai éppen felszállt az iskolabuszra a tanítási nap végén, amikor két férfi tüzet nyitott rá" - mondta helyi rendőrség egyik tisztviselője. Az incidens a Szvat-völgyben található Minagóra városában történt. A kislányt a fején és a nyakán érte találat, de csodával határos módon túlélte a támadást. A tálibok magukra vállalták az akciót, s kijelentették, hogy Malala tevékenysége "obszcén". Malalát és a családját már korábban is megfenyegették tálibok a kislány kiállása miatt. A támadásban egy másik lány is megsérült.
A kislány azután kezdett el a tálibok ellen kampányolni, hogy a kormány tűzszünetet kötött a tálibokkal, és tulajdonképpen átadta nekik a Szvat-völgy irányítását. A szélsőséges iszlamisták ezután bíróságokat állítottak fel, helyieket végeztek ki és bezárták a lányiskolákat, a többi között azt is, ahová Juszufzai járt. Malala ezután blogján - amelynek a BBC brit közszolgálati televízió honlapján is megjelent - indított kampányt a lányok oktatásáért és a tálibok gaztetteit is leírta. A kislány tevékenységéért megkapta a civileknek adható legmagasabb kitüntetést a pakisztáni kormánytól, és több nemzetközi díjjal is kitüntették.
Kapcsolódó írások:
- Tűzharc Afganisztánban egy amerikai-magyar egység és a tálibok között
- Washington lemondott arról, hogy békekötésre kényszerítse a tálibokat
- Heves harcok Pakisztánban a tálibok és a katonák között
- Tálibok holttestét meggyalázó amerikai tengerészgyalogosokat büntettek meg
- Légicsapásban megölték a pakisztáni tálibok egyik parancsnokát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06