Legalább tizenkilencen vesztették életüket
Heves harcok Pakisztánban a tálibok és a katonák között
Legalább tizenkilencen vesztették életüket szerdára virradó éjjel Pakisztán Afganisztánnal határos törzsi területein, amikor harcok robbantak ki a szélsőséges tálib felkelők és a katonák között.
2012.08.29 12:24MTIAz iszlámábádi tájékoztatás szerint a tálibok éjszaka rátámadtak egy dél-vazirisztáni katonai támaszpontra, mire a katonák ellentámadásba lendültek. A harcok során tíz felkelő és kilenc katona halt meg. A pakisztáni tálibok egyik szóvivője ugyanakkor azt mondta, hogy 12 katonával végeztek, közülük többeket lefejeztek.
A Pakisztán északnyugati részén található hegyvidéki törzsi terület a szélsőségesek egyik fellegvárának számít. A hadsereg 2009-ben nagyszabású offenzívát indított ebben a térségben a tálibok ellen, ők azonban tevékenységükkel azóta sem hagytak fel, és időnként katonai vagy rendőrségi állásokat támadnak meg.
Szerda délelőtt a Pakisztánnal határos kelet-afganisztáni Kunár tartományban is életét vesztette öt katona, miután konvojuk mellett felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő. A támadást egyelőre senki nem vállalta magára. Szintén a keleti térségben, Gazni tartományban négy civil halt meg, amikor autójukkal egy taposóaknára hajtottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06