Válasz a drónra
Izraeli légvédelmi rakétarendszer a libanoni határon
Az izraeli hadsereg légvédelmi rakétarendszert telepített a libanoni határ közelébe, napokkal azt követően, hogy egy rejtélyes pilóta nélküli repülőgép (drón) hatolt be légterébe.
2012.10.09 14:36MTIEgy katonai szóvivő, aki kérte neve elhallgatását, kedden elmondta, hogy Patriot típusú légvédelmi üteget telepítettek az észak-izraeli Haifába. A nyilatkozó arra nem válaszolt, hogy a lépés vajon összefüggésben áll-e a szombati incidenssel: akkor végül egy izraeli vadászgép lelőtte a drónt.
Az izraeli hadsereg akkor nem közölte, hogy a pilóta nélküli repülőgépet ki gyártotta. Úgy tűnik azonban, hogy a történtek mögött a Hezbollah radikális libanoni síita szervezet állhat, amely fejlett iráni fegyverekkel rendelkezik, és a múltban is bevetett hasonló repülőgépet. Széles körben úgy vélekednek, hogy a drón szombaton Libanonból érkezhetett.
Izrael már máskor is telepített Patriot-rakétákat Haifába, így például 2006-ban a Hezbollah ellen vívott háború idején.
Kapcsolódó írások:
- Elfoglaltak egy légvédelmi létesítményt a lázadók Szíriában
- Irak orosz légvédelmi berendezéseket venne
- Szíria szerint a török repülőgép megsértette az ország szuverenitását
- Lakóépületre telepítenek légvédelmi rakétákat a britek?
- Légvédelmi rakétákra bukkantak Finnországban egy teherhajón
- Tripoliban ismét lő a légvédelem
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06