Névtelenül
Halálosan megfenyegették a lengyel kormányfőt
Névtelen halálos fenyegetést kapott Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Rafal Grupinski, a kormányzó Polgári Platform (PO) frakcióvezetője.
2012.09.25 18:02MTIAz RMF lengyel rádióadó tájékoztatása szerint Grupinski részére két postai küldemény érkezett, amelyek az éles lőszer mellett neki és a kormányfőnek címzett fenyegető leveleket tartalmaztak. "A Polgári Platform, Donald Tusk és Grupinski - a német kancellár követői - rászolgáltak egy erős rúgásra. A szélhámosok vonatkisiklásra vagy egy fontos hivatalban bekövetkező tűzvészre számíthatnak" - olvasható a rejtélyes üzenetben a Glos Wielkopolski című lengyel napilap szerint.
A TOK lengyel rádió arról számolt be, hogy a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, szakvéleményt készíttet a lőszerről, és elrendelte az írás grafológiai elemzését is. Grupinski a rádiónak azt mondta, nem egy olyan névtelen levélről van szó, amelyet figyelmen kívül lehet hagyni.
A rendőrség komolyan veszi a történteket, mivel még két éve sincs annak, hogy politikai gyilkosság történt Lengyelországban. 2010 októberében egy 63 éves férfi, Ryszard Cyba megrohamozta a Jog és Igazságosság (PiS) nevű konzervatív ellenzéki párt irodáját, agyonlőtte az egyik európai parlamenti képviselő ott tartózkodó asszisztensét, és késsel súlyosan megsebesítette a párt egy másik képviselőjének munkatársát. Miután őrizetbe vették, elárulta, hogy eredeti célpontja Jaroslaw Kaczynski pártelnök és volt kormányfő lett volna. A tettest 2011 decemberében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte egy lódzi bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


