A szigetvita miatt
Hadrendbe állították Kína első repülőgép-hordozó hajóját
Hadrendbe állították Kína első repülőgép-hordozó hajóját, bár az egyelőre még nem vesz fedélzetére harci gépeket.
2012.09.25 10:20MTIA kínai védelmi minisztérium keddi közleménye szerint az esemény nincs közvetlen összefüggésben a Dél-kínai-tenger egy lakatlan szigetcsoportjának hovatartozása kapcsán Japánnal kirobbant feszültségekkel. Ennek ellenére az anyahajó rendszerbe állítása jelzi Kína törekvését, hogy haditengerészete képes legyen az ország partjaitól messze is tevékenykedni.
Kína 1998-ban Ukrajnától vásárolt meg egy 70 százalékban kész, ukrán fejlesztésű repülőgép-hordozót 20 millió dollárért. A 306 méter hosszú, fegyverzetétől megfosztott Varjag osztályú hajót a hivatalos közlés szerint úszó szállodának és kaszinónak szánták, de a hajó körüli szigorú biztonsági intézkedések miatt kezdettől fogva sejteni lehetett, hogy Peking nem szórakoztatóipari célokra akarja hasznosítani a járművet, hanem arra, hogy saját anyahajót építsen.
A repülőgép-hordozóval idén augusztusban kezdték meg a tengeri próbautakat az évekig tartó felújítást követően. Az anyahajó a Liaoning (Liaoning) nevet kapta, annak az északkelet-kínai tartománynak a nevét, ahol állomásozik.
Kína az orosz Szuhoj Szu-33-as harci repülőgép alapján fejleszti azokat a gépeket, amelyeket majd ezen a hajón rendszeresít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06