Iszlámellenes film
A pakisztáni kormány elhatárolódott vérszomjas miniszterétől
A pakisztáni kormány elhatárolódott hétfőn attól a miniszterétől, aki a minap vérdíjat tűzött ki az iszlámot gyalázó film rendezőjének fejére.
2012.09.24 07:42MTIGulam Ahmed Bilur vasútügyi miniszter 100 ezer dollárt (csaknem 22 millió forint) ajánlott fel az általa "istenkáromlónak" nevezett filmkészítő megöléséért. Bilur a szélsőséges iszlamista tálibokat és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot is felszólította, hogy csatlakozzon ehhez a "nemes ügyhöz".
"Ez nem a kormány álláspontja, teljesen elhatárolódunk tőle" - jelentette ki Rádzsa Parvíz Asraf miniszterelnök szóvivője.
Az amerikai külügyminisztérium egy tisztségviselője útján üdvözölte az elhatárolódást.
Pakisztánban szombaton újra ezrek vonultak az utcákra, hogy tüntessenek az iszlámellenes amerikai film ellen, a tiltakozások rendbontás nélkül értek véget, szemben a pénteki, Karacsiban és Pesavarban lezajlott több tízezres erőszakos megmozdulásokkal, amelyekben 23 ember halt meg, és több mint kétszáz megsebesült. Ez a két incidens követelte a legtöbb áldozatot azóta, hogy A muszlimok ártatlansága című, Mohamed prófétát és az iszlám vallást gyalázó amatőr amerikai videofilm 11 napja felkerült a világhálóra.
Kapcsolódó írások:
- Iszlámellenes film - újabb vérdíj a rendező fejére
- Jelentős rendőri készültséget rendeltek el Párizsban a tüntetések miatt
- Pakisztán kikapcsolja a mobilokat, hogy ne robbanthassanak velük
- Német újság is tervez iszlám témájú karikatúrát leközölni
- Henry Kissinger: hosszú az út a demokráciáig az arab világban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06