Szíria
A lázadók áttették parancsnokságukat Törökországból Szíriába
A lázadó Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) vezetői közölték szombaton: áthelyezték főparancsnokságukat Törökországból Szíriába, hogy egyesítsék a lázadók erőit és felgyorsítsák Bassár el-Aszad elnök rezsimének bukását.
2012.09.22 23:44MTIMusztafa es-Sejk dandártábornok, az SZSZH katonai tanácsának vezetője az amerikai hírügynökségnek azt mondta, a műveletet az elmúlt héten bonyolították le, de azt nem árulta el, hol hozták létre új főhadiszállásukat.
Az SZSZH a legjelentősebb a szíriai lázadó csoportok közül, ugyanakkor csak korlátozott befolyása van a fegyveres felkelők számos helyi csoportjára. Parancsnokait emellett sokan bírálták azzal, hogy a szomszédos Törökországban húzták meg magukat, miközben ezrek halnak meg Szíria földjén a kormányerők megtorlásaiban.
Az SZSZH katonai tanácsa több mint egy évig Törökországból irányította a felkelők egy részének kormányerők elleni műveleteit. Bár a lázadók az elmúlt hónapokban jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá északon, a török határ mentén, a nyugati hatalmak diplomaták szerint óvakodnak attól, hogy felfegyverezzék őket, amíg nem látják annak jelét, hogy világos parancsnoki láncolatot tudnak kialakítani Szíria területén.
"Az SZSZH vezetése a szabad területre lépett, miután sikerrel járt a felszabadított területek védelmére más zászlóaljakkal és alakulatokkal együtt kidolgozott terve" - jelentette ki Riad al-Aszaad ezredes a Szabad Szíriai Hadsereg első, szír földről kiadott videoüzenetében.
A felkelők az utóbbi időben három határátkelőt is elfoglaltak, ami lehetővé teszi számukra, hogy folyamatos utánpótlást biztosítsanak az Aszad-rezsim megdöntésért vívott harcokhoz. Emellett hosszú hetek véres összecsapásaiban több elővárost is megszálltak az északi Aleppó körül, amely az ország legnagyobb kereskedelmi központja. Bár az SZSZH katonai tanácsát most áttették Szíriába, a lázadók továbbra is egyik hátországukként támaszkodhatnak Törökországra.
Videoüzenetében a tucatnyi fegyveressel körbevett Aszaad ezredes azt mondta, a parancsnokság lázadó területekre való áttelepítésével az a céljuk, hogy "rövidesen megkezdjék Damaszkusz felszabadítását".
Az ezredes arról is beszélt, hogy az SZSZH visszautasított miden olyan, külső hatalmaktól kapott ajánlatot, hogy kössenek "kétes egyezségeket", amelyek eredményeként az Aszad-rezsim helyébe léphetnének. "A célunk nem az, hogy az utolsó lélegzetét vevő, összeomló rezsim helyébe lépjünk, hanem az, hogy a szíriai nép döntse el, mi jöjjön helyette" - hangoztatta, hozzátéve, hogy ők "csak egy részét jelentik a szíriai népnek".
Aktivisták szerint a tavaly márciusban kirobbant szíriai válságnak mostanra csaknem 30 ezer halálos áldozata van. A felkelés döntően az Aszad-rezsim elleni békés tüntetésekkel kezdődött, de azóta polgárháborúba fordult a kormányerők brutális megtorlásai miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


