Menni sem tudott, annyira be volt rúgva
Hét fiatalt gázolt halálra a részeg autós Moszkvában
Hét kamaszt gázolt halálra egy részeg autós szombaton egy moszkvai buszmegállóban.
2012.09.22 18:18MTIAz egyes adatok szerint legalább 200 kilométeres sebességgel száguldó Toyotával az orosz főváros nyugati részén, a Minszkaja utcában rohant bele a buszmegállóban várakozókba. A balesetnek több sérültje is van, de az még nem tisztázott, hogy három vagy négy emberről van-e szó.
RIA Novosti. Ilya Pitalev
A Ria Novosztyi orosz hírügynökséget a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyszínen tartózkodó munkatársa arról tájékoztatta, hogy mind a hét halálos áldozat kamasz volt. Három fiút és négy lányt gázolt halálra az ittas gépkocsivezető. A televízióban megszólaltatott szemtanúk szerint a súlyos balesetet okozó gépkocsivezető erősen italos állapotban volt.
Menni sem tudott, amikor kikászálódott a teljesen összetört autóból, de el akart menekülni a helyszínről. A rendőrség elfogta a férfit, sérülései miatt kórházba kellett szállítani. A hatóság bűnügyi eljárást indított ellene. Moszkvában a mostani szombat elvileg autómentes nap lett volna, de ez nem látszott meg a főváros forgalmán. Oroszországban az állami közlekedési felügyelet adatai szerint évről évre nő az ittas vezetés miatt bekövetkezett közlekedési balesetek száma. Az év első négy hónapjában 15 százalékos volt a növekedés 2011-hez képest, amikor 2100 ember halt meg a részeg sofőrök okozta 12 és fél ezer balesetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


