Kimondja
Romney szerint a palesztinok nem akarnak békét
A palesztinok nem akarnak békét - jelentette ki az amerikai republikánus elnökjelölt egy kampányadomány-gyűjtő találkozón titokban rögzített videofelvételen, amelynek újabb részleteit kedden szivárogtatták ki az amerikai médiában.
2012.09.18 22:09MTI"Elnézem a palesztinokat, akik semmiképp sem akarnak békét, politikai okokból, akik elkötelezettek Izrael megsemmisítése és megszüntetése, valamint más ilyen súlyos ügyek mellett, és azt mondom, hogy ez így semmiképp sem mehet" - mondta Mitt Romney.
A felvétel ugyanazon a zárt ajtók mögött megtartott, májusi szponzori összejövetelen készült, amelyen Romney a hétfőn nyilvánosságra került részletek szerint kijelentette, hogy az amerikaiak 47 százaléka azért szavaz Obamára, mert áldozatnak hiszi magát, és elvárja, hogy az állam gondoskodjon róla. Az elnökjelölt szavai szerint ez a 47 százalék adót sem fizet.
A volt massachusettsi kormányzó a saját feladatát abban látja, hogy - mint fogalmazott - "ne aggódjak ezekért az emberekért". Helyettük inkább az 5-10 százaléknyi politikai centrumot kívánja maga mellé állítani.
Romney a fejenként 50 ezer dolláros részvételi díjhoz kötött, Boca Raton-i támogatói találkozón azzal is eltréfálkozott, hogy mennyivel könnyebb lenne számára megnyerni az elnökválasztási küzdelmet, ha az apja történetesen vér szerint is mexikói származású lenne, nem pedig egyszerűen csak Mexikóban látta volna meg a napvilágot, amerikai szülők gyermekeként.
A republikánus elnökjelölt a kiszivárgott videó első részleteivel kapcsolatban még hétfő este sajtótájékoztatót tartott, amelyben kijelentette, hogy bár nem fogalmazott "elegánsan", de kitart az általa mondottak mellett. Mint mondta, kérdésre válaszolt, kötetlen formában.
A kiszivárogtatások mögött álló személyek a jelek szerint Romney két gyenge pontját kívánták kipellengérezni: azt, hogy nem ért a világpolitikához, valamint azt, hogy multimilliomosként elszakadt a többségi társadalom gondjaitól. A republikánus elnökjelölt elleni támadást olyan időszakban követték el, amikor a két nagy párt országos konvenciója nyomán Obama - a Reuters és az Ipsos hétfőn ismertetett közös közvélemény-kutatása szerint - öt százalékpontos előnnyel rendelkezik vele szemben.
Szaeb Erakat palesztin főtárgyaló kedden visszautasította Romney szavait és kijelentette, hogy "senki sem nyerhet többet az Izraellel megkötendő békétől, mint a palesztinok és senki sem veszít többet a béke hiányában, mint a palesztinok".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


