Panasonic, Canon...
Szigetvita, tüntetések: több japán tulajdonú kínai gyárban leállt a munka
Több japán tulajdonú kínai gyárban leállt a munka a Japán-ellenes tüntetések miatt hétfőn. Szünetel a munka a Panasonic és a Canon több kínai üzemében.
2012.09.17 08:47MTIA Panasonic három gyárában állt le a munka hétfőn legalább két napra, miután ezek közül kettőt megtámadtak és megrongáltak a hétvégén a két ország közti szigetvita miatt utcára vonuló tömegek - jelentette az NHK japán televíziós csatorna.
A Canon szintén három gyárát zárja be ideiglenesen. A két lézernyomtató-üzemben és egy fénymásológyárban a cég közlése szerint "elővigyázatosságból" szünetel a munka hétfőn és kedden.
Japán médiajelentések szerint vasárnap legalább 85 kínai városban rendeztek Japán-ellenes tüntetéseket. A tüntetések sorozata már a múlt hét elején elkezdődött annak hatására, hogy Tokió állami tulajdonba vett három, Peking által is magának követelt kelet-kínai-tengeri szigetet.
A demonstrációk több helyen erőszakba torkolltak, és a Kyodo hírügynökség szerint egyes városokban Japán szidalmazása mellett a tömeg a Kínai Kommunista Párt, a korrupció és a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek ellen is tiltakozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


