Szigetvita
Peking őrhajókat küldött a kelet-kínai tengeri szigetekhez
Kína két őrhajót küldött abba a térségbe, ahol a japán kormány megvásárolta a vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri Szenkaku-szigetek nagyobb részét.
2012.09.11 07:29MTIA kínai tengeri felügyelet kész cselekvési tervvel rendelkezik arra az esetre, ha az ország szuverenitásának védelmére kényszerül, s a helyzet fejleményeinek függvényében fog intézkedni - áll a Hszinhua hírügynökség rövid jelentésében, amely szerint a két őrhajó már elérte a szigeteket. A japán kormány hétfőn hozott döntést arról, hogy "állami ellenőrzés alá vonja" a Szenkaku, kínaiul Tiaojü (Diaoyu)-szigeteket, ami ellen Peking a legmagasabb szinten tiltakozott. Kedden megtörtént a hivatalos adásvétel a Kurihara család és a kormány között; a szerződésben megállapított vételár 2,05 milliárd jen (5,8 milliárd forint).
A japán kormány szóvivője azt közölte, hogy ezzel az állam tulajdonába került a lakatlan szigetek közül három. Egy már korábban is állami tulajdonban volt, egy pedig a család egyik tagjának nevén maradt. A szóvivő azt is mondta, hogy a kormány reméli, a vásárlás nem fogja hátrányosan befolyásolni a Japán és Kína közötti kapcsolatok egészét. Kedd reggeli jelentések szerint Peking japán nagykövetségénél már alig kéttucatnyi tüntető adott hangot tiltakozásának a szigetországbeli történések miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


