"Valójában nem akar segíteni"
A szíriai felkelők szerint Brahimi küldetése kudarcra van ítélve
Az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottjának küldetése bukásra van ítélve.
2012.09.16 16:28MTIBiztosak vagyunk abban, hogy Lahdar Brahimi kudarcot fog vallani, mint ahogy elődje is, mert a nemzetközi közösség valójában nem akar segíteni a szíriai népnek. Mindazonáltal nem akarjuk, hogy ezért a kudarcért majd minket tartsanak felelősnek - hangoztatta Abdeldzsabbár el-Okaidi ezredes, az aleppói felkelők katonai tanácsának elnöke. Az ezredes egyrészt Kofi Annan korábbi különmegbízottra utalt, másrészt a nemzetközi közösség megosztottságára, amely megakadályozza, hogy büntessék a szíriai rezsimet.
Azután nyilatkozott, hogy ő és a felkelők más katonai vezetői skype-on keresztül tárgyaltak az akkor még Szíriában tartózkodó Brahimival. A különmegbízott azóta elhagyta az országot. "Puhatolózó tárgyalások voltak ezek. Általában a szíriai helyzetről beszéltünk, de különösen arról, hogy a hatalom milyen rombolást végez. Háfez Asszad előző elnök erőszakkal szerezte meg a hatalmat, ez a kormány is erőszakkal irányítja az országot, ezért csak erőszakkal lehet eltávolítani" - mondta az ezredes, utalva arra, hogy az Aszad-klán negyven éve van uralmon.
A SANA hivatalos hírügynökség vasárnapi jelentése szerint a kormányhadsereg katonái elfoglalták és megtisztították az ostromlott Aleppó város Midan nevű északi kerületét. A jelentést megelőzően közölték ellenzéki aktivisták, hogy a kormányerők heves támadásba kezdtek szerte az országban. A katonák Aleppóban megöltek több tucatnyi felkelőt - tették hozzá Az ország egyik legnagyobb, hárommillió lakosú városáért, Aleppóért folyó harc kulcsfontosságú mindkét félnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


