Iszlámellenes film
Szaúd-Arábia főmuftija bírálja a követségek megtámadását
Elítélte és az iszlámhoz méltatlannak nevezte diplomáciai képviseletek és diplomaták megtámadását Szaúd-Arábia legfőbb vallási méltósága szombaton.
2012.09.15 19:57MTIAbdulazíz bin Abdalláh as-Sejk főmufti egyúttal felszólította a világ kormányait és a nemzetközi szervezeteket, hogy tekintsék bűncselekménynek a próféták megsértését. Éles szavakkal bírálta azt a Kaliforniában készített videofilmet, amely gúnyolja és gyalázza Mohamedet és a muzulmánokat, s amelynek az internetre történt fölkerülése nyomán dühös tüntetések törtek ki a Közel-Kelet számos országában.
"Tilos megbüntetni ártatlanokat a bűnösök által elkövetett gonosz bűntettekért, vagy megtámadni a védelem alatt állókat, illetve felgyújtani vagy lerombolni középületeket" - fogalmazott beszédében a főmufti, akinek szavait az állami SPA hírügynökség tette közzé.
Abdalláh as-Sejk "nyomorúságosnak" és "bűntettnek" nevezte a videofilm bemutatását. Egyúttal leszögezte, hogy ártatlan személyek és diplomaták megtámadása "szintúgy az iszlám vallás kiforgatása, amelyet Isten elutasít".
A vallási vezető megnyilatkozása Szaúd-Arábia hivatalos álláspontját tükrözi. A vahhábita királyság - az Egyesült Államok legfontosabb közel-keleti szövetségese - korábban egyaránt elítélte a Mohamed-ellenes filmet és az amerikai külképviseletek elleni támadásokat.
Kapcsolódó írások:
- Az al-Kaida újabb támadásokra buzdít amerikai követségek ellen
- Egyiptom, ha jó leszel, Amerika megjutalmaz
- Berlin tiltakozik a szudáni német nagykövetséget ért támadás miatt
- Tüntetők hatoltak be a tuniszi és kartúmi követségre
- Tengerészgyalogosokkal erősítették meg a jemeni amerikai követség védelmét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


