Timosenko miatt
Amerikai diplomata szerint Ukrajna nem demokrácia
A választások elé néző Ukrajna elbukott a demokráciát vizsgáló teszten egy magas rangú amerikai külügyi tisztviselő szerint.
2012.09.15 19:50MTIThomas Melia külügyi államtitkár-helyettes egy Jaltában rendezett nemzetközi konferencián szólalt fel szombaton. Mint kifejtette, az elégtelen osztályzatot a kijevi kormány Julija Timosenko volt kormányfő bebörtönzésével és a média szabadságának korlátozásával érdemelte ki.
Az ellenzéki vezetővé vált Timosenko perbe fogása, majd bebörtönzése nyomán feszültté váltak Kijev és a Nyugat kapcsolatai. A nyugati államok többsége politikai indíttatásúnak minősítette a szőke politikusnő elítélését, az Európai Unió pedig befagyasztotta az Ukrajnával való együttműködésről szóló megállapodást célzó tárgyalásokat.
"Úgy vélem, ha a nemzetközi közösség, a nemzetközi megfigyelők ma osztályoznák a választások előtti belpolitikai körülményeket, azt, hogy Ukrajna közeledik-e Európához és a Nyugathoz, nos, úgy vélem, hogy Ukrajna elégtelen osztályzatot kapna" - fogalmazott Melia a jaltai értekezleten. Hozzátette: az egyes ellenzéki képviselőjelölteket sújtó politikai perek és ítéletek komoly kihatással lesznek a választások minőségére.
A fórumon felszólaló helyettes ukrán főügyész jogosnak nevezte a Timosenkóra kiszabott ítéletet, értésre adva egyúttal, hogy az ukrán vezetés nem fog meghajolni a nyugati nyomás alatt. "Timosenko szabadlábra helyezésének kérdése kizárólag az ukrán büntetés-végrehajtás és igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik. Semmiféle nyilatkozat, politikai deklaráció vagy zsarolás nem fog pozitív döntést eredményezni" - hangoztatta Renat Kuzmin.
Timosenkót tavaly októberben hét év szabadságvesztésre ítélték azzal a váddal, hogy túllépte hatáskörét, amikor kormányfőként földgázimportról tárgyalt 2009-ben az orosz kormány illetékeseivel. Ő tagadja a vádat, s azt állítja, hogy Viktor Janukovics elnök (régi ellenlábasa) azért fogatta perbe és börtönöztette be őt, hogy megakadályozza indulását az idei parlamenti választásokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


