Bengázi merénylet
A líbiai támadás állítólag két külön részből állt
Az amerikai nagykövet és három munkatársa halálát okozó bengázi támadás két hullámban zajlott le, és jól meg volt szervezve.
2012.09.13 23:00MTIAz első támadást a konzulátus ellen intézték erősen felfegyverzett harcosok, a másik célpontja órákkal később egy biztosnak hitt rejtekhely volt, ahová a konzulátus személyzetét kimenekítették - mondta el az AP amerikai hírügynökségnek Vanisz es-Serif, a kelet-líbiai országrész belügyminiszterének helyettese, aki a minisztérium műveleti központjában tartózkodott az események alatt.
A kedd esti támadást gyaníthatóan a 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni merényletekhez időzítették, és a támadók kihasználták civilek tüntetését, akik a Mohamed prófétát kigúnyoló film miatt tiltakoztak. A menedék hollétét valószínűleg a belbiztonsági erők közé beszivárgott ügynökök árulták el - mondta a politikus, aki szerint több támadót már elfogtak.
Christopher Stevens amerikai nagykövet és egy másik amerikai a konzulátusnál halt meg, még az erőszakos események első szakaszában, miközben civil ruhás líbiai ügynökök igyekeztek kimenekíteni a személyzetet az egy mérfölddel távolabb lévő rejtekhelyre. Stevens elszakadt a többiektől, és a keresésére indulókat a lángok, a füst és a lövöldözés menekülésre kényszerítette. A nagykövet halálát végül fulladás okozta - mondta a politikus.
A város lovasklubjának területén lévő, biztonságosnak hitt villában mintegy 30 amerikai alkalmazott kapott menedéket. Tripoliból repülőgépen vegyes, líbiai-amerikai mentőcsapatot küldtek értük. Amint órákkal később a bengázi repülőtérről a villához értek, akkor indult a második támadás, amelyben szintén két amerikai vesztette életét. Az a tény, hogy a támadók tudták, hol van a menedék, kémre utal, aki tippet adott a támadóknak - mondta es-Serif.
Az amerikai hatóságok nem erősítették meg a leírást, és csak egyetlen, a konzulátust érő támadásról beszéltek, de hivatalos jelentést még korainak tartanak kiadni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


