Egy film ellen tiltakoztak
Megtámadták Amerika jemeni nagykövetségét
Megrohamozták csütörtök délelőtt az Egyesült Államok szanaai nagykövetségét egy Mohamed prófétát gyalázó amerikai film elleni tiltakozásul.
2012.09.13 14:39MTIA rendőrség figyelmeztető lövéseket adott le, s vízágyukat vetett be, hogy a tüntető tömeget szétoszlassa. A demonstrálók először nem tanúsítottak komolyabb ellenállást, de néhány tiltakozónak viszont sikerült behatolnia a követség zárt területére, ahol parkoló gépkocsikat gyújtottak fel, letépték és elégették az amerikai zászlót. Az épületbe nem jutottak be.
A brit hírügynökség később arról tájékoztatott a helyi amerikai követségre hivatkozva, hogy a zavargásban senki nem sebesült meg, és a biztonsági erők helyreállították a rendet. Délután azonban a tüntetők ismét megpróbálták megrohamozni a nagykövetséget, a rendőrség ekkor rálőtt a tömegre, s az egyik tiltakozó életét vesztette, öten pedig megsebesültek.
A több iszlám országban - Egyiptomban, Tunéziában és Líbiában - is tiltakozást kiváltó Innocence of Muslims című filmben Mohamed prófétát a nők bálványaként és ostoba gazfickóként mutatják be. Az iszlám tiltja Isten vagy Mohamed próféta ábrázolását.
Az Egyesült Államok közeli szövetségesének számító Jemen az al-Kaida arab-félszigeti ágának (AQPA) bázisa. A jemeni terroristákat Washington a nemzetközi terrorszervezet legveszélyesebb csoportjaként tartja számon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


