Iszlám szélsőségesek
Támadás az Egyesült Államok bengázi konzulátusa ellen
Iszlám szélsőségesek támadták meg helyi idő szerint kedd este az Egyesült Államok konzulátusát a líbiai Bengázi városában. A líbiai belügyminiszter-helyettes közlése szerint a támadásban a konzulátus egyik alkalmazottja életét vesztette, egy másik pedig megsebesült. Szemtanúk ugyanakkor több sebesültről tettek említést.
2012.09.12 07:45MTIElőször az al-Arabíja arab hírtelevízió számolt be arról, hogy iszlám fegyveresek páncélöklökkel lőtték az épületet, és megpróbálták felgyújtani azt. A iszlám szélsőségesek és a konzulátust védő biztonsági személyzet között összecsapásra került sor.
Az al-Arabíja szerint a támadást tiltakozásnak szánták egy Egyesült Államokban élő kopt keresztény által készített film miatt. A filmben állítólag Mohamed prófétát gyalázzák.
A támadás hírét később a líbiai belügyminisztérium is megerősítette, és Washington hivatalosan és a leghatározottabban tiltakozott a történtek miatt.
A líbiai belügyminiszter-helyettes közlése szerint a konzulátus egyik alkalmazottja életét vesztette, egy másik pedig megsebesült. A miniszter nem közölte, hogy az alkalmazott a diplomácia személyzethez tartozott-e.
A Reuters ugyanakkor szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy a támadás több sebesültet követelt, őket mentőautóval szállítottak el a helyszínről. Az idézett szemtanúk szerint lövöldözésekre került sor.
Ugyancsak a Reuters számolt be arról, hogy tűzpárbajra került sor a líbiai hadsereg kivezényelt katonái és a fegyveres iszlám milícia tagjai között is. A konzultus területén tűz ütött ki, a személyzetet állítólag evakuálták.
A szóban forgó filmről részletek egyelőre nem ismertek, a támadást azonban egyes jelentések összefüggésbe hozták az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulójával, illetve a hírhedt Terry Jones floridai fundamentalista tiszteletes két évvel ezelőtt, az évfordulón kezdeményezett koránégető akciójával. A tiszteletes akkor a nemzetközi és amerikai tiltakozás nyomán elállt tervétől, 2011 márciusában azonban mégis "pert ült" a muzulmánok szent könyve felett, és annak egy példányát elégette.
A líbiai támadást megelőzően iszlám szélsőségesek a líbiaihoz hasonló tiltakozó akciót hajtottak végre Kairóban az Egyesült Államok nagykövetsége előtt is. Beszámolók szerint a tüntetők letépték az amerikai zászlót az épület faláról és elégették azt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


