"Halálos támadással"
Jordán terrorszervezet fenyegette meg Aszadot
A jordániai Szalafista Dzsihád terrorista szervezet vezetője egy vasárnapi ammani gyűlésen "halálos támadással" fenyegette Bassár el-Aszad szíriai államfőt.
2012.09.09 18:10MTIAz al-Kaida terrorista szervezethez közel álló szélsőséges csoport vezetője, Abu Szajaf a jordán fővárosban a kormányfői hivatalnál radikális tüntetők előtt beszélt. "Harcosaink közelednek, hogy elfogjanak" - fenyegette meg Aszadot. A Szalafista Dzsihád az al-Kaida számos tagját képezte ki, akik az elmúlt évtizedben Irakban és Afganisztánban harcoltak az amerikai csapatok ellen.
Szajafot 2004-ben elítélték egy jordániai légitámaszpont elleni támadásért, amelynek amerikai kiképzők voltak a célpontjai, a férfi tavaly szabadult, miután letöltötte börtönbüntetését. Szajaf mintegy 200 fős tömeghez szólva elítélte a Szíriában hatalmon lévő alavita kisebbség által, a szunnita muzulmánok ellen elkövetett "bűnöket". Jordán biztonsági források szerint Szajaf csoportjának több száz tagja van, akiket rendszeresen letartóztatnak, de Jordániára nem jellemző az a más arab országokban szokásos eljárás, hogy radikális iszlamistákat vádemelés nélkül tartanak huzamos ideig börtönben.
A Szíriában több mint másfél éve indult felkelés rokonszenvet váltott ki a szunnita arab országokban és nyugati megfigyelők szerint iszlamista szélsőségesek is csatlakoztak hozzájuk. Egyre gyakoribb az al-Kaida módszerére valló öngyilkos merénylet. A legtöbb külföldi dzsihadista Irakból érkezett Szíriába, de júniusban elfogták Szajaf két emberét, amikor megpróbáltak átkelni az észak-jordán határon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


