Öten meghaltak, hatan megsebesültek
Robbantásos merénylet egy damaszkuszi mecsetnél
Pokolgép robbant pénteken a szíriai fővárosban, Damaszkuszban; a merényletben öt járőröző katona életét vesztette, hat másik megsebesült.
2012.09.07 14:51MTIA robbantás az északi városrészben, Rukneddín negyedben, az ar-Rukníja mecsetnél történt - jelentette a szíriai állami televízió. A robbanószerkezetet motorkerékpárra szerelték. Egy név nélkül nyilatkozó szíriai tisztségviselő azt mondta, hogy legkevesebb tízen sebesültek meg a detonációban, többen közülük súlyosan.
Ellenzékiek felhívására - mint minden pénteken - a Bassár el-Aszad elnök rezsimjével szemben állók ezúttal is országszerte tüntettek a heti ima után. Az e pénteki jelszó "Az ostromlott Homsz hív bennünket", az ország harmadik legnagyobb városára utalva, ahol katasztrofális a lakosság helyzete a kormányerők szüntelen támadásai miatt.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) bejelentette, hogy a kétszeresére, csaknem 42 millió dollárra emeli a szíriai belső menekülteknek nyújtott segély mértékét. A szerv közölte, erre azért van szükség, mert egyre nő azoknak a szíriaiaknak a száma, akik a harcok elől elmenekültek lakóhelyükről, de Szíriát nem hagyták el, az ország valamely másik részén kerestek menedéket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


