Gyerekeket is kilakoltattak
Újabb romatáborokat számoltak fel Franciaországban
Mintegy száz romát, köztük húsz gyereket lakoltattak ki a francia hatóságok csütörtökön egy marseille-i nomád táborból.
2012.08.30 13:01MTIPárizs egyik elővárosában, Créteilben pedig ugyancsak 64 romát kényszerítettek vadtáboruk elhagyására. Marseille-ben a hatósági kényszerintézkedés két bírósági döntés után következett be, amelyek elrendelték a jogosulatlan területfoglalók távozását - közölte a prefektúra. További 11 romának, akik más marseille-i táborokban laktak, csütörtökön vissza kell térniük származási országukba a hazatérést segítő hivatalos procedúra keretében. Créteilben 64 romát, köztük 17 gyereket - akik egy kórház melletti területet foglaltak el - más, szomszédos településeken lévő szállásokra irányítottak át.
A rendőrség előzőleg szerdán több vadtábort számolt fel a Párizstól északra fekvő Stains-ben is, ahol több száz személy lakott. ENSZ-szakértők szerdán felszólították a francia kormányt, legyen gondja arra, hogy a romatáborok lebontása a diszkriminációt kizáró európai és nemzetközi normák tiszteletben tartása mellett valósuljon meg. "A kilakoltatások nem a megfelelő válasz, olyan alternatív megoldásokat kell keresni, amelyek megfelelnek az emberi jogi normáknak" - szögezte le közleményében Raquel Rolnik, a világszervezet lakhatási jogokkal foglalkozó különleges megbízottja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


