USA-Választás
Elnökjelöltté választották Romney-t az amerikai republikánusok
Hivatalosan is az amerikai republikánusok elnökjelöltjévé vált Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó kedden, a küldötteknek a párt tampai országos konvencióján megtartott névsorolvasása nyomán.
2012.08.29 07:30MTIAz államok delegációinak bemutatása - amely egyértelművé tette, hogy melyik küldöttségben hányan támogatják az egyes aspiránsokat - nem hozott meglepetést, hiszen Romney fölényes győzelmet aratott a párt előválasztási küzdelmében, és a konvencióra már csak a tőle erősen leszakadt Ron Paul texasi képviselő maradt talpon riválisai közül. Az, hogy a Romney-t támogató küldöttek száma meghaladja a jelöltség elnyeréséhez szükséges 1144-et, a New Jersey-i küldöttség összetételének ismertetésekor vált egyértelművé.
A 65 éves Romney a november 6-án tartandó amerikai elnökválasztáson a hivatalban lévő elnökkel, Barack Obamával küzd majd meg a Fehér Házért. A konvención Paul Ryan wisconsini képviselőt, a képviselőház költségvetési bizottságának 42 éves elnökét közfelkiáltással választották meg a párt alelnökjelöltjévé.
"Van egy üzenetünk Amerika számára: válasszuk meg Mitt Romney-t és Paul Ryant, akik ismét beindítják Amerikát" - fogalmazott Reince Priebus, a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke. Priebus hangoztatta, hogy Obama újraválasztása "a négyévnyi kudarc folytatását jelentené", és ez a kijelentés visszhangra lelt a gyűlés többi szónokának felszólalásaiban.
A republikánusok a tanácskozáson leendő elnökjelöltjük szerethető, emberi oldalát próbálják meg kidomborítani, de eközben ügyelniük kell arra, hogy az ünnepléssel ne kerüljenek túlzott kontrasztba azzal a fenyegetéssel, amelyet az Isaac hurrikán jelent a régióra.
A hivatalosan hétfőn megnyitott konvenció érdemi munkáját a párt éppen az Isaac miatt napolta el egy nappal. Mitt Romney csütörtök este mondja majd el a jelölést elfogadó beszédét.
Az amerikai televíziók figyelme egyébként továbbra is erősen megoszlik az Isaac hurrikán és a republikánus konvenció között, ami több elemző szerint nem nevezhető szerencsés fordulatnak. A Demokrata Párt a jövő héten az észak-karolinai Charlotte-ban tartja országos gyűlését.
A legfrissebb közvélemény-kutatások többsége azt mutatja, hogy tíz héttel a novemberi elnökválasztás előtt gyakorlatilag holtverseny alakult ki a két rivális, Obama és Romney között, és csak kevés felmérés jelez csekély előnyt az elnök oldalán. A választók többsége ugyanakkor úgy vélekedik, hogy a magánszektorban, befektetési vállalkozóként szerzett tapasztalatival Romney az alkalmasabb jelölt az amerikai gazdaság talpra állítására.
Az amerikai Republikánus Párt konvencióján részt vesz Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, aki a tanácskozás alatt megbeszélést folytat republikánus kongresszusi képviselőkkel és a republikánus párt külpolitikai irányvonalát meghatározó tisztségviselőkkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


