Ezúttal két tinédzser
Újabb áldozatai vannak a tibeti önégetési sorozatnak
Két tibeti tizenéves meghalt a kórházban, miután felgyújtotta magát a Szecsuan tartományi, többségében tibetiek lakta Apa (Aba) megyében.
2012.08.28 12:16MTIAz áldozatok, egy 18 éves szerzetes és egy 17 éves volt szerzetes a hírek szerint a Kirki kolostor előtt még hétfőn lobbantották lángra magukat, miközben állítólag Kína-ellenes jelszavakat kiabáltak. 2009 februárja óta ezzel meghaladta az ötvenet az öngyilkossági kísérletet ily módon elkövető tibetiek száma. Tibeti emigráns jogvédő szervezetek állítása szerint az önégető tibetiek tettük elkövetésével a kínai fennhatóság ellen, a dalai láma visszatérése mellett tüntetnek.
Peking, illetve a helyi vezetők szerint azonban a dalai láma körei, az elszakadásra törekvő dharmszalai emigránsok vezetői manipulálják a különböző vétségeket elkövetett fiatalokat, s arra ösztönzik őket, hogy az ígért bűnbocsánatért cserébe áldozzák fel életüket. Az emigráns kínai vezetés a tibetiek vallási, kulturális elnyomását hozzák fel a cselekmények indítékául, míg a hatóságok és tibetológusok cáfolják, hogy Tibetben, illetve a tibetiek lakta területeken csorbát szenvedne a vallásszabadság, vagy korlátoznák a tibeti kulturális életet.
Peking már többször a dalai láma szemére vetette, hogy nem akadályozza meg, hogy többségükben fiatal tibetiek eldobják az életüket, vagy testi fogyatékkal éljenek tovább. Úgy vélik, hogy a tibetiek legfőbb vallási vezetője egy szóval képes lenne véget vetni az életet tisztelő buddhista vallással ellentétes önégetés-sorozatnak.
A dalai láma egy májusi londoni sajtóértekezleten nem nyilvánított véleményt, amikor azt kérdezték tőle, hogy a tibeti szerzeteseknek nem kellene-e befejezniük az önégetéseket. "Nincs válasz" mondta. "Úgy vélem ez egy igen érzékeny politikai kérdés" - tette hozzá az 1959 óta indiai emigrációban élő, 1989-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett dalai láma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


