A helyszínen életét vesztette
Tibet - Felgyújtotta magát egy háromgyerekes anya
Felgyújtotta magát egy tibeti háromgyerekes anya egy buddhista kolostor mellett a Szecsuan (Sichuan) tartományi Apa (Aba) megyéjében.
2012.05.31 07:59MTIA harmincas éveiben járó nő, akinek két lánya és egy fia volt, a helyszínen meghalt - írja a BBC online kiadása. Az eset szerdán történt. Vasárnap egy Kanszu (Gansu) tartományból és egy Csinghajból (Qinghai) érkezett fiatal buddhista szerzetes gyújtotta fel magát Lhászában, egyikük meghalt, a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
A kínai fennhatóság miatti és a dalai láma visszatérése melletti önégetési kampány tavaly márciusban kezdődött, s úgy tudni számuk már harminc felett van. Többségük az autonóm területen kívül, a legtöbb a szecsuani Apa megyében történt.
A Szabad Ázsia Rádió arról számolt be, hogy vasárnap óta 600 embert vettek őrizetbe a tibeti székvárosban, a nem a Tibeti Autonóm Területről érkezetteket pedig kiszűrik és hazaküldik. Lhásza utcáin megerősítették a karhatalom jelenlétét, folyamatosak az igazoltatások. Szemtanúk szerint gyakran találkozni poroltókkal közlekedő járőrökkel.
Peking határozott meggyőződése, hogy az önégetők "felbujtói" emigráns szervezetek, illetve a dalai láma körei. A hatóságok állítása szerint olyan bizonyítékok állnak a rendelkezésükre, amelyek szerint a többségükben fiatal szerzetesek közül a kolostori közösségekben olyanokat választanak ki, akik korábban megsértették a fegyelmet, s bűnbocsánatot ígérnek nekik, ha felgyújtják magukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


