Műholdakkal figyelték meg
Letakartak egy épületet Iránban, ahol atomkutatás folyhatott
Iránban letakartak egy épületet, ahol az ENSZ atomenergia-ügynökségének gyanúja szerint korábban titkos atomfegyver fejlesztési munkálatok folyhattak.
2012.08.25 07:52MTIA Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint műholdak révén hónapokon keresztül meg lehetett figyelni, hogy a helyszín "semlegesítésén" dolgoznak, megkísérlik megtisztítani a területet, miközben visszautasították, hogy az ügynökség szakemberei felkeressék a létesítményt a Parcsin katonai központban, Teherántól délkeletre. Ezt a NAÜ és Irán képviselőinek pénteki tárgyalási fordulójában ismét megtagadták.
A diplomaták szerint a fő épületet műanyaggal borították be, és ezzel lehetetlenné tették, hogy a NAÜ az egyetlen rendelkezésére álló eszközzel, a tagországok műholdas megfigyelései révén ellenőrizze, mi történik. A burkolat mindössze két hete készült el - mondták a nevük elhallgatását kérő diplomáciai források. Ezekre a munkálatokra utalhatott pénteken Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, amikor azt mondta, hogy országa nemrég további bizonyítékot kapott arra nézve, hogy Irán nukleáris fegyverhez akar jutni, és eközben teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a nemzetközi közösség követeléseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


