Az egyház megbocsát a szentségtöréséért
Kegyelmet kér a Pussy Riot tagjainak az orosz ortodox egyház
Az orosz ortodox egyház vezetői kegyelmet kértek a Pussy Riot punkegyüttes három elítélt tagjának - írta a The Christian Post washingtoni székhelyű keresztény lap internetes oldalán.
2012.08.21 19:57MTI"Imádkozunk azért és reménykedünk abban, hogy ezek a fiatal nők és mindazok, akik Oroszországban és másutt ilyen szentségtörő tetteket hajtanak végre, felismerik cselekedetük szörnyűségét. Ennek ellenére az egyház a törvény adta keretek között kegyelmet kér számukra" - mondta Makszim Kozlov atya, akit az orosz állami tv idézett.
A híradás szerint Tyihon Sevkunov, a moszkvai Szretyenszkij kolostor vezetője - aki egyúttal Vlagyimir Putyin orosz elnök "lelki vezetője" is - vasárnap az állami televízióban bejelentette, hogy egyháza megbocsátott a zenekar tagjainak a februárban a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott "punk imáért", és a hatóságoknak "rövidre kell zárniuk" az ügyet.
Az orosz ortodox egyház vezető testülete, a Legfelső Egyházi Tanács már pénteki nyilatkozatában azzal a kéréssel fordult az orosz állami szervekhez, hogy "a törvény adta lehetőségeken belül tanúsítsanak könyörületet" az elítéltekkel szemben, annak a reményében, hogy az érintettek a jövőben tartózkodni fognak az újabb szentségtörő cselekedetektől.
Az együttes három tagját pénteken nem jogerősen két-két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság "vallási gyűlölet által motivált garázdaság" címén. A feminista punkegyüttes tagjai az orosz ortodox egyház központi templomában maszkban, gitárral a nyakukban "imádkoztak" a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyin azóta megválasztott orosz államfőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06