A látogatás olvadást eredményezhet
Évtizedek óta először látogat Iránba egyiptomi elnök
Mohamed Murszi egyiptomi elnök részt vesz az el nem kötelezett országok augusztus végi iráni csúcsértekezletén.
2012.08.18 21:30MTIAz iráni iszlám forradalom óta Murszi az első egyiptomi elnök, aki Teheránba látogat. A látogatás olvadást eredményezhet a két ország viszonyában, amely mindenekelőtt az izraeli-egyiptomi békeszerződés 1979-es aláírása és az iszlám forradalom után vált ellenségessé.
Az 1979-es iráni iszlám forradalom után országából elmenekülő Reza Pahlavi iráni sahot fogadta Anvar Szadat akkori egyiptomi elnök, emiatt 1980-ban megszakadtak a két legbefolyásosabb közel-keleti ország közötti diplomáciai kapcsolatok. Teherán egyik utcáját arról a merénylőről nevezték el, aki 1981-ben egy katonai díszszemlén meggyilkolta Szadatot.
Murszi elődje, Hoszni Mubarak elnöksége alatt Egyiptom Szaúd-Arábiával és más szunnita többségű arab államokkal együtt igyekezett elszigetelni Iránt. Mubarak tavaly februári megbuktatása után Egyiptom és Irán egyaránt jelét mutatta a több mint harminc éve fagyos kapcsolatok rendezése iránti érdeklődésnek. Irán az "iszlám ébredés" jeleként üdvözölte a Muzulmán Testvériség jelöltjeként indult, de a szervezetből kilépett Murszi júniusi megválasztását.
Az Irán vitatott atomprogramjának leállítását sürgető nyugati nagyhatalmak, valamint az egyiptomi hadsereget támogató Egyesült Államok nyomása miatt a kapcsolatok felmelegítése veszélyes lépésnek bizonyulhat.
A nevének elhallgatását kérő elnöki hivatali illetékes szerint Murszi Kínából visszatérve augusztus 30-án utazik Teheránba, ahol részt vesz az el nem kötelezett országok csúcstalálkozóján, hogy Egyiptom átadja a soros elnöki tisztet Iránnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


