Az erőszak megszüntetésére szólítottak volna fel
Oroszország lemondta a Szíriával kapcsolatos ENSZ-nagyköveti találkozót
Oroszország pénteken visszavonta a Szíriáért Akciócsoport, valamint Irán és Szaúd-Arábia ENSZ-nagyköveti szintű találkozójának összehívására vonatkozó kezdeményezését.
2012.08.17 19:07MTIA találkozónak az lett volna a célja, hogy felszólítsák a közel-keleti országban szembenálló feleket az erőszak beszüntetésére. A tanácskozás összehívását Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete csütörtökön javasolta, azt követően, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) véget vetett a szíriai katonai megfigyelő missziónak. Az orosz ENSZ-misszió közlése szerint a Szíriáért Akciócsoport egyes tagjainak kérésére mondták le a találkozót.
A misszió szóvivője szerint az államok egy része az idő rövidsége miatt, mások az előzetes konzultáció szükségességére hivatkozva nem vállalták a részvételt. Új időpontot nem jelöltek ki a találkozó megtartására. Név nélkül nyilatkozó ENSZ-diplomaták szerint a találkozó azért maradt el, mert azon csak Oroszország, Kína és a nemzetközi szervezet egy vezetője vett volna részt. Ugyanezen források furcsának nevezték az orosz javaslatot.
Egyesek szerint Oroszország terve az lehetett, hogy a találkozó megszervezése által a megosztott ENSZ BT megkerülésével tudjon befolyást gyakorolni a helyzetre. Kína és Oroszország a közelmúltban három ENSZ BT-határozatot is megvétózott, amely szankciókat helyezett kilátásba a szíriai rezsimmel szemben. A két állam arra hivatkozott, hogy a határozatok egyoldalúak voltak, s csak a szíriai kormányt ítélték el, a felkelőket nem.
A Szíriáért Akciócsoport júniusban ült össze Genfben Kína, Oroszország, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Törökország, az ENSZ és az Európai Unió képviselőinek részvételével. Akkor arról állapodtak, hogy Szíriában teljes jogkörrel bíró nemzeti egységkormányt kell alakítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


