Hollande segítséget ígért
Törtek-zúztak az erőszakos fiatalok Amiens-ben
Mintegy száz fiatal részvételével egész éjszaka tartó zavargások voltak keddre virradóra az észak-franciaországi Amiens-ben, s a rendbontók megfékezésében részt vevő rendőrök közül tizenhat megsebesült - közölték a helyi közigazgatás képviselői.
2012.08.14 13:12MTIA megvadult fiatalok gépkocsikat tettek tönkre, felgyújtottak egy iskolát és egy szabadidőközpontot. Összecsaptak a megfékezésükre kivezényelt rendőrökkel is, akik közül többet sörétes puskával sebesítettek meg.
Hogy pontosan mi váltotta ki a zavargást, egyelőre nem tudni. Augusztus elején Amiens-t a 15 legnyugtalanítóbb helyzetű francia település közé sorolták, s a kormány a biztonság megerősítését és több pénzt ígért a városnak.
Francois Hollande francia államfő kedden azt ígérte, hogy a kormány mindent megtesz a törvények betartatásáért és a rend fenntartásáért Amiens-ben. Közölte, hogy Manuel Valls belügyminiszter haladéktalanul a városba utazik, hogy újból tudatosítsa: az állam minden erőforrását mozgósítja az erőszak ellen. "Kiemelt célunk a biztonság, ami azt jelenti, hogy a következő költségvetésben megnövelt összeget kap a csendőrség és a rendőrség" - hangsúlyozta Hollande.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


