2270-en lesznek
Kínai hatalomváltás: megválasztották a pártkongresszus küldötteit
Összesen 2270 küldöttje lesz a Kínai Kommunista Párt (KKP) 18. kongresszusának, és összetételük tükrözi a központi bizottság által megszabott arányokat - derült ki a párt hétfői, Pekingben nyilvánosságra hozott közleményéből.
2012.08.13 13:55MTIA kongresszusra hivatalosan "az év második felében" kerül sor, és azon jelentős változások várhatók a legfelsőbb pártvezetésben.
A küldötteket a helyi kongresszusokon választották április és július között. Soraikban ott van a kommunista párt jelenlegi kilenctagú csúcsvezetése. A különböző szintű pártvezetők mellett a küldöttek között ott lesznek a többi között a gazdasági élet, a tudomány és technika, a nemzetvédelem, az igazságügy, az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a sport és a társadalmi szervezetek képviselői is - állt a közleményben.
A korábbinál nagyobb mértékben - legalább 32 százalékban - lesznek a küldöttek között a társadalom legalsóbb szintjeinek a képviselői. A hivatalos rendelkezés szerint a pártfunkcionáriusok aránya nem lehet több 68 százaléknál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


