Pokolgép ölt meg egy körzeti vezetőt
Tálibokat öltek és vettek őrizetbe Afganisztánban
Az afgán kormányerők több tucat tálib szélsőségest megöltek, illetve őrizetbe vettek az utóbbi 24 órában, miközben pokolgép ölt meg egy körzeti vezetőt az ország keleti részében.
2012.08.12 12:05MTIKabuli merényletekre készülő pakisztániakat vettek őrizetbe a biztonsági és a nemzetközi erők. Az afgán belügyminisztérium tájékoztatása szerint az afgán rendőrség, a hadsereg és a szövetségesek együttes, hét tartományt érintő hadműveletében az utóbbi 24 órában 40 tálibot megöltek, 30 másikat pedig elfogtak. A közleményben, amelyben nem tértek ki a biztonsági erők veszteségeire, azt írták, hogy nagy mennyiségű fegyvert és lőszert zsákmányoltak.
A tálib lázadók, akik idén május 3-án offenzívát hirdettek a kormányerők és a szövetségeseik ellen, egyelőre nem erősítették meg ezeket a bejelentéseket. A kelet-afganisztáni Lagmán tartományban út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában meghalt egy körzeti vezető. Szarhadi Zevak, a tartományi kormányzat szóvivője közölte, hogy Alisang körzet elöljárója egy találkozóra igyekezett, amikor járműve alatt működésbe lépett a távirányítású robbanószerkezet.
Meghalt az elöljáró három testőre is. Az afgán biztonsági és a szövetséges erők vasárnap megerősítették, hogy elfogtak öt, feltehetően pakisztáni állampolgárságú személyt, aki öngyilkos merényletek végrehajtását tervezte Kabulban. Az afgán nemzetbiztonsági igazgatóság (NDS) szerint az elfogottak támadásra készültek az afgán parlament épülete, valamint az egyik afgán alelnök rezidenciája ellen.
Az NDS szerint az eset is bizonyítja, hogy a csoport tagjainak kapcsolata volt a határ túloldaláról, Pakisztánból érkezett terroristákkal. Pakisztáni okmányokat, pénzt és telefonszámot, valamint afgán katonai egyenruhát találtak náluk. A Reuters brit hírügynökség vasárnap arról adott hírt, hogy afgán tisztségviselők titkos tárgyalást folytattak a tálibok egykori második számú parancsnokával, akit Pakisztánban tartanak fogva.
A megbeszélés segíthet a felkelőkkel megakadt tárgyalások felújításában - állították afgán és pakisztáni tisztségviselők. Az afgánok gyakran tapasztalták, hogy Pakisztán vonakodik segíteni a tálibokkal a párbeszédet. Az, hogy most engedélyezték a kapcsolatteremtést Mullah Abdul Háni Baradarral, azt jelzi, hogy Iszlámábád kész aktívabb szerepet vállalni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


