Megerősítik a kormánycsapatokat Aleppóban
Szíria: aknatámadás egy damaszkuszi menekülttábor ellen
Huszonegy ember, köztük legalább két gyerek halt meg csütörtök este egy damaszkuszi menekülttáborban aknagránátok becsapódásának következtében - közölte a magát az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) nevező civil szervezet pénteken.
2012.08.03 11:05MTIRámi Abder-Rahmán, az OSDH elnöke azt mondta, nem tudják, kik támadtak rá a palesztin menekülteket fogadó jarmúki táborra. Hozzátette: a történtekkel egy időben a szomszédos Tadamún negyedben - a szíriai főváros déli részén - heves harcok folytak. Az OSDH vezetője a támadás "nemzetközi kivizsgálását" sürgette. Jarmúk mintegy 150 ezer palesztinnak ad menedéket, s egy felkelőket támogató körzet szomszédságában van.
A nagy-britanniai székhelyű szervezet szerint a közel-keleti országban csütörtökön összesen 179-en haltak meg, közülük 110 volt a civilek száma.
Közben a szíriai rezsim megerősítette csapatait az ország gazdasági fővárosában, a korábbi súlyos összecsapások miatt félig romokban heverő Aleppóban.
"Több tucat teherautónyi katonát és több mint száz harckocsit irányítottak Aleppóhoz" - mondta péntek reggel a német hírügynökségnek Abu Omar al-Halebi , a Bassár el-Aszad elnök ellen küzdő felkelők helyi parancsnoka. A kormányerők a múlt hét végén indítottak nagyszabású offenzívát az észak-szíriai városban a lázadók ellen, de ez a rezsim számára egyelőre nem hozott kézzelfogható eredményt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


