Lemondott a jegybank elnöke
Rekord államháztartási hiány Szerbiában
A szerb államnak már csak arra van pénze, hogy kifizesse a közszolgálati dolgozók augusztusi bérét, valamint a nyugdíjakat.
2012.08.02 18:56MTIAz új kormány pénzügyminisztere Mladjan Dinkic elmondta azt is, hogy az államháztartás 2,2 milliárd euróra tehető hiánya egyike a legnagyobbaknak Szerbia történetében. Az Ivica Dacic szocialista politikus vezette új szerb kormány azt szeretné, ha a nemzeti bank jelenleg 10 milliárd eurót kitevő devizatartalékaiból lehetne pótolni a hiányzó összeget, illetve serkenteni a gazdasági növekedést.
A szerb parlamentben már folyik a vita a jegybanktörvény módosításáról, ami nagyobb ellenőrzést tenne lehetővé a kormány számára a bank felett, a jövőben a parlament szavazná meg a nemzeti bank elnökét, ugyanakkor megnyirbálnák a bankelnök jogkörét. A tervezett változtatások miatt csütörtökön lemondott a központi bank elnöke, mondván: a törvény - ha elfogadják - súlyosan sérti a bank függetlenségét.
A súlyos gazdasági problémákkal küszködő Szerbia tavaly októberben 1,1 milliárd eurós készenléti hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, de az IMF 2012 februári felülvizsgálata után úgy döntött, hogy befagyasztja a hitel folyósítását az új szerb kormány megalakulásig, mert megítélése szerint a balkáni ország 2012. évi költségvetése nincs összhangban a hitel feltételeivel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Lélegzetelállító videót tett közzé a NASA: az űrből örökítették meg a déli fény táncát
- 14:29 Vulkáni kőzet borítja a partokat Pápua Új-Guineában - élelmiszerhiánytól tartanak a helyiek
- 12:26 Eső a határon - nem jutott be a csapadák a kiszáradástól kínlódó Iránba
- 10:20 Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


