Augusztus 2.
Roma holokauszt: EP-képviselői javaslat európai emléknapra
A roma holokauszt európai emléknapjának bevezetését kezdeményezte Járóka Lívia (Fidesz) európai parlamenti képviselő.
2012.08.01 15:13MTIBrüsszelben szerdán kiadott közleményében a magyar EP-tag emlékeztetett arra, hogy augusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Bejelentette, hogy írásos nyilatkozat tervezetét készítette el az uniós képviselőtestületben annak érdekében, hogy az EU-ban is nyilvánítsák hivatalos emléknapnak ezt a dátumot.
A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ számos országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.
Történészek több tízezerre teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban haltak meg a második világháború során.
Mint a brüsszeli közleményből kiderül, a nyilatkozat úgy véli, hogy az uniós lakosság többségének a roma történelemmel és azon belül a porajmossal (roma holokauszttal) kapcsolatos ismeretei hiányosak, és ez hozzájárul a cigányság elleni előítéletekhez, továbbá akadályozza társadalmi bevonásukat.
Járóka Lívia - az EP uniós romastratégiával foglalkozó jelentéstevője - a közlemény szerint úgy fogalmazott, hogy egy uniós szintű megemlékezés segíthetne a romák elmúlt évszázadban elszenvedett szenvedéseinek megértésében és az áldozatok emlékének megőrzésében. Az emléknap létrehozása szerinte kiterjeszthetné szerinte az unión belüli szolidaritást is, és ezzel segíthetne a romák társadalmi beilleszkedésében.
Kapcsolódó írások:
- Nagykanizsán megemlékeztek a roma holokausztról
- Áder János a holokausztáldozatok emléke előtt tisztelgett Jeruzsálemben
- Ki élt a lakásunkban 70 éve?
- Megemlékeztek a holokauszt salgótarjáni áldozatairól
- Hitlert dicsőítő felirat a jeruzsálemi holokauszt-emlékközpont udvarán
- Litván holokauszt: kétezren lehettek az elkövetők
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


